Cukormókus a házban.

Lényegében elmondható, hogy szeretem az állatokat. Valójában szinte minden állatot, mindegy hogy az hüllő, rovar vagy éppen cukormókus. Az is igaz, hogy mindig is szerettem a különleges és persze cuki állatfajokat. (bár nekem a tigris is cuki 🙂 ) Nekem a cukormókus egy beteljesült álom, hiszen különleges kis apróságról van szó amit csak és kizárólag szeretni tudok.

A kezdetek…

Párom a neten keresgélve talált rá a cukormókusokra. Azonnal bele is szerettem abba a hatalmas kerek és éjfekete szemébe. Első látásra szerelem 🙂 Először azt gondoltam, hogy méregdrága lesz, vagy éppen nem lehet kis hazánkban elérni, megvásárolni őket, így sosem lesz ilyen csodálatos kis lény az otthonunkban. Aztán egyre jobban keresgélve egyre több helyen találtunk “lehetőséget” (nem, nem szeretném megnevezni őket). De persze halvány lila gőzöm nem volt, hogy egyáltalán hogyan is kell tartani, mit eszik, mire kell vigyázni, meddig él, azaz semmiről. Szóval elkezdtük ismét a netet bújni, hiszen egy ilyen kis állat (de bármelyik) hatalmas felelősséggel jár. Főként úgy, hogy ez az apróság akár 9-10, de előfordul hogy 12, sőt 13 évig is simán eléldegél, megfelelő tartás esetén.

A telefonálgatást páromra bíztam, Ő ebben sokkal jobb 🙂 Aztán egyszer csak azt mondta “Találtam egy kisfiút ami éppen eladó”. Mit ne mondjak, a mondata végére én már szinte teljes harci díszben voltam. “indulhatunk!”. Kocsiba be, irány a lelőhely! pár óra múlva már hazafelé döcögtünk, és én már alig vártam hogy megismerkedhessünk egymással. Hazaérve azonban rögvest ráébredtem, hogy az ismerkedés azért bizony nem lesz túl könnyű, ezt a kis cukormókus is alátámasztotta, mikor sikeresen beleharapott az ujjamba. “Oké, akkor lassítsunk a tempón”.

Nehéz szakasz volt míg teljesen megbíztunk egymásban. Több helyen olvastam, hogy 2-3 hét az az idő amikor már nem fél a mókus, és teljesen megbízik bennünk. Nos ez nálunk nem igazán vált be, hiszen kb 4-5 hét múlva értem el vele odáig, hogy már nem félt tőlem, és kb 6 hét után tudtam teljes egészében simogatni harapcsikálás nélkül. Ehhez azért hozzátartozik, hogy az én kis csöpp mókuskám kb 8 hónapos volt. Tehát már túl volt a “gyermek” szakaszon.

Valami más lett, valami megváltozott…

Az idő szépen múlt, és mi egyre jobb barátok lettünk. Viszont kezdtem észrevenni, hogy cukormókuskám máshogy viselkedik. Kevesebbet jön ki fészkéből, bekuporodik egy sarokba és ott dekkol akár fél vagy egy órát is. Ekkor már tudtam, hogy magányos a drága. Utánaolvasva (főként angol nyelvű oldalakon) mindenféle szörnyűséget láttam. Depresszió, öncsonkítás és a többi rémes dolog után, egyre biztosabb lettem abban, hogy lesz még egy kis mókuskánk, de Ő már kislány kell hogy legyen.

Elindult a vadászat egy megfelelő kislány után. Ez talán mégnehezebb mint fiú cukormókust találni. A születési arányok olvasgatása után rádöbbentem, hogy sokkal kisebb a kislány születésének esélye mint a fiúé. Hatalmas szerencsénk volt, és pár hét után megtaláltuk az igazit. Legalábbis nekünk annak tűnt. A kérdés csak az volt hogy a fiú befogadja-e vagy sem. De ezt is leírom ezen cikk folytatásában.